Trójai falóból gigantikus gépszörny és az istenekhez vezető labirintus – így még soha nem merülhettünk bele az antik mítoszok világába!

2025. június 30. 18:16

A Recirquel a világon egyedülálló produkcióra készül: Végi Bence társulata a Millenáris Nagycsarnokában kelti új életre az antik mítoszokat, középpontban Dido és Aeneas szerelmi tragédiájával. A Walk My World egyszerre immerzív színház, kiállítás és turisztikai attrakció, aminek a fő célja mégis az, hogy a nézőt visszavezesse önmagához.

2025. június 30. 18:16
null
Farkas Anita

Walk My World, azaz lépj be a világomba. Kinek a világa ez? Vági Bencéé, a Recirquelé, Magyarországé vagy a bárkié a földön?

Mindenkié egyszerre. Hiszen az egésznek az alapja az antik mítoszok világa, a középpontban a vergiliusi eposszal, Aeneas és Dido szerelmi tragédiájával, amihez rengeteg más szereplő és esemény kapcsolódik. Ezt jelenítjük meg modern formában, egy kortalan, egyszerre retró és futurisztikus, a 20. század gazdag tárgykultúráját és a sci-fik világát is megidéző, hatezer négyzetméteres installációs térben, több mint tízezer kellék segítségével. Az egyes helyiségek mintha az előadók otthonai lennének, mi pedig meghívást kapunk az ő varázslattal, mítoszokkal teli közegükbe. 

Vági Bence, a Recirquel társulat alapítója, művészeti vezetője a sajtóbemutatón.

Nem először kísérleteznek a színház és a néző közötti határok elmosásával.

Valóban, a Kristály című produkciónk is az immerzivitásra épül; a közönség nem a nézőtérről szemléli az eseményeket, hanem szó szerint, fizikailag is belép a mesébe, egy hófedte tájba, a jégkirálynő uralta örök birodalomba. Az IMA-ban ehhez hasonlóan egy lebegő univerzális térben válunk eggyé a mozdulatokkal, zenével, csillagos éggel. A Walk My Worldben pedig ugyanez a vonal megy tovább, csak az előzőeknél sokkal nagyobb léptékben. A szereplőink teljesen szabadon mozognak, a történetszálak folyamatosan zajlanak, 

a nézők pedig maguk döntenek róla, kihez, mihez akarnak éppen csatlakozni. 

És mielőtt valaki megijedne, itt nincs szó interaktivitásról, senki senkit nem irányít vagy von be a játékba. Inkább úgy kell elképzelni, mintha egy élő múzeumban sétálnánk, láthatatlan megfigyelőként; a szereplők a mi világunkban léteznek, de az övékében mi nem.

Hogyan tud a végére mégis minden összeállni egy képpé?

Bár javasolt haladási irányt nem adunk, úgy szerkesztjük a közönség mozgását, hogy a fő momentumokhoz, például a trójai csatajelenethez vagy a hatalmas záróképhez mindenki éppen a megfelelő pillanatban odataláljon. De ezen kívül teljes a szabadság annak eldöntésében, merre megy a néző, vagy hogyan jut ki például a labirintusból. Ami nyolcszáz négyzetméteren át tart, és ugyanúgy elvihet minket az istenekhez, mint a karthágói piactérre, de az is lehet, hogy Trójában kötünk ki. Minden attól függ, melyik karakter nyomába szegődünk.

Miért pont ez az eposz lett a kiindulási alap?

Gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok a mitológiának és a mítoszoknak, ez a Recirquel összes előadásában tükröződik valamilyen módon. Az ember megértés, szeretet, boldogság utáni vágyakozása örök, és a mítoszok, legalábbis az értelmezésem szerint segítenek, hogy közelebb juthassunk mindehhez. Mert az alapjai bennünk élnek a kezdetektől fogva, mindegy, hol születtünk vagy élünk a földön, a több ezer éves archaikus képek felbukkannak az álmainkban, jelen vannak a mindennapjainkban. 

Mindig csodálattal figyelem, hogy a különböző kultúrákban, népeknél miként születik meg más és más formában ugyanaz a történet. 

Vergilius Aeneisánál pedig alig van gyönyörűségesebb szöveg, ő volt az első, aki úgy tudott megszólalni latin nyelven, hogy nem vesztette el a görögre jellemző könnyedséget, ritmikát. És persze maga a mese is szívbemarkolóan gyönyörű, tele szenvedéllyel, cselszövésekkel, ármánnyal és szerelemmel. És olyan ma is jól ismert alakokkal, mint Vénusz, Nárcisz vagy Achillesz. Ők mind kapcsolódnak egy-egy ponton a fő szálunkhoz.

 

Ilyen értelemben a Walk My World az emberi lét esszenciája is lenne?

Akár. A Recirquel másik védjegye a finom, elegáns szimbolika, ez a fogalmazásmód ez esetben is kiváló lehetőség rá, hogy minél több karakterrel tudjunk azonosulni és így a végére talán magunkat is felfedezhessük. A mítoszoknak ez is célja, hogy meginvitáljanak a saját belső életünkbe. A labirintus szimbolikája is teljesen világos: 

az egész létünk az általunk létrehozott útvesztőben telik, hogy miként találunk ki belőle, az tulajdonképpen az egyedi életutunk.

A Recirquel nagyjából tizenöt évvel ezelőtti létrehozásakor pedig ez volt a cél: egyszer nagyban is megteremteni egy ilyen szimbólumokkal teli, időtlen világot?

Őszintén szólva, már egész kicsi koromban, amikor még szó sem volt semmilyen előadóművészi pályáról, vizionáltam ehhez hasonló gigaprodukciókat. Amikor Angliában zenés rendezőnek tanultam, akkor is a kabarészínház és a varieté izgatott nagyon, pont az előadók és a közönség közötti közelség miatt, ami ezeknek a műfajoknak az abszolút jellemzője. Vagyis valamiért tényleg mindig az érdekelt, hogyan lehet lebontani a falakat, és elérni, hogy mindkét fél a lehető legjobban belemerüljön az élménybe. Erős gyerekkori emlékem a vidámpark, amikor bolyongtam az elvarázsolt kastélyban a tükrök között, vagy felültem egy kis kocsira, ami berántott egy másik valóságba – ennek az izgalmát, csodáját vágyom újra és újra átélni, és szeretném, ha a Recirquel immerzív előadásain keresztül minél többen átélnék velem. Ezért sem állunk meg soha, folyton azon gondolkodunk, hogyan tudunk még jobban fejlődni, tenni egy lépést előre, még újabb színeket mutatni magunkból.

 

Az immerzív, azaz leegyszerűsítve az összes érzékszervünkre ható, így egy másik dimenzióba repítő élmények, köztük az immerzív színház népszerűsége globálisan is egyre nő, mi lehet ennek az oka?

Valóban, New Yorktól Londonon Sanghajon át Párizsig egyre több helyen találkozhatunk ilyen típusú előadásokkal. Az indok egyszerű, valahogy muszáj felvenni a versenyt többek között a streaming nyújtotta otthoni kényelemmel. Vagyis olyan élményt kell adni, ami látványos, magával ragadó, mégsem a felszínen mozog, hanem, ha jól csinálják, a mélyre megy. 

És az is igaz, hogy a kultúra feladata mindig az ellensúlyozás, a vissza- és hiánypótlás, az energiafeltöltés. 

Pláne a nagyvárosokban. Minél délebbre megyünk, annál kevesebb a fogyasztható kultúra, hiszen ott van fogódzónak, menekülésnek, kikapcsolódásnak a természet a maga sokszínűségében és életteliségében. Az immerzív élmény kicsit olyan, mintha ebbe térnénk vissza. Vagy mintha beszippantana egy jó könyv: elkezdünk benne élni a regényben, ahogyan Bastian tette azt A végtelen történetben

És nagyon fontos, hogy Magyarország úttörő volt mindennek a létrejöttében. Hiszen amikor hét évvel ezelőtt elkészítettük az első ilyen koncepciójú előadásunkat, az említett Kristályt, világszerte még alig néhányan foglalkoztak professzionálisan az immerzív színházzal. Most viszont – a Walk My Worlddel pláne – elérhetjük, hogy vidékről vagy külföldről csak emiatt sokan eljöjjenek Budapestre, a Millenáris Parkba, ahogy a musicalrajongók is elmennek mondjuk Londonba, mert tudják, hogy ott kapják a műfajban a legjobbat. Egy-egy ilyen egyedülálló, a nagy zajból a minősége révén kiemelkedő művészeti produktum hihetetlen turisztikai vonzerőt jelent: magasabb pozícióba helyezik Magyarországot az élményalapú és kulturális turizmusban. 

Az elmúlt évek hazai kultúrafinanszírozásában nagy előrelépést látok ennek felismerésében és támogatásában, 

gondoljunk csak a Müpa fesztiváljaira, a Concerto Budapest vagy a Fesztiválzenekar sikereire, vagy az olyan nyári fesztiválokra, mint a Művészetek Völgye. Ezeknek igenis nemzetközi hírértékük van, és globálisan emelik az ázsiónkat, ami aztán gazdaságilag is realizálódik. A rólunk szóló rengeteg pozitív külföldi kritika is mindig úgy kezdődik, hogy „a magyar Recirquel…”– és ezt mi magunk is büszkén hangsúlyozzuk mindenhol.

***

A Recirquel novemberben debütáló Walk My World című immerzív produkciójának egyik ikonikus eleme lesz az az ötméteres robot, melyet magyar alkotók építettek meg. 

A lenyűgöző szerkezet a Prop Factory Studio munkája, amely olyan hollywoodi szuperprodukciók díszleteiben is közreműködött, mint a Dűne 2, a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Mentőexpedíció

Az alkotók az autógyárakban használt, nagy teljesítményű és nagy pontosságú, programozható robotot fejlesztették tovább úgy, hogy egy hatalmas, félelmetes lény illúzióját keltse. A gépszörny, amely az előadás csatajelenetében a trójai falovat jeleníti meg, nemcsak vad mozgásokra képes, hanem egészen finom, érzéki mozdulatokra is. Ez teszi lehetővé, hogy cirkuszi rekvizitként is használják, és az artistákkal közös levegő duett számot adjon elő.

A robot mellett számos további különleges szerkezet látható a produkció negyven önálló, tízezer kelléket rejtő, rendkívül részletgazdag díszlettérében. Többek között egy fényekben úszó, gigantikus trón; hatalmas tartályokból álló, forgószínpadot is magában foglaló barlang; a földről felemelkedő ágy és asztal; valamint egy régi repülőgép elektronikájára épülő irányítópult is látható lesz. Mindezt testközelből élheti át a közönség, szabadon fedezheti fel az előadás tereit, akár megérinthet minden tárgyat. Ahogy minden esemény is karnyújtásnyira zajlik a nézőtől, aki egészen közelről figyelheti a művészeket a két és fél órás produkció alatt, miközben szabadon barangol a hatezer négyzetméteres térben.

Jegyek már kaphatók itt: Walk My World - Aki a Walk My World kapuján belép, egy másik valóságban ébred.
 

Nyitókép és fotók. Recirquel

 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!